A Mosolyvarázs Program keretében élménypedagógiai játszóházi délelőttöt szerveztünk 2010. január 31-én
Egy nap Mátyás király udvarában címmel élménypedagógiai és élményterápiás játszóházi délelőttöt rendeztünk január 31-én, vasárnap. A program a Mosoly Alapítvány szervezésében, a Tesco és a Procter&Gamble “Az év támogatottja 2009” Mosolyvarázs Programjának keretében valósult meg.

A foglalkozás célja az volt, hogy kötetlen játék keretében, átélt élményeken keresztül közelebb kerüljenek egymáshoz pszichoszomatikus problémákkal küzdő, fogyatékkal, illetve nehéz szociális körülmények között élő gyermekek, terapeuták valamint a szülők és nevelők egyaránt.
A program során – Mátyás király és udvari bolondja aktív közreműködésével – számos sokszínű feladatot teljesítettek a gyerekek. Kipróbálhatták a mesejátszást, a bajvívást, emellett táncot tanulhattak, verset írhattak vagy éppen ügyességi feladatokat oldhattak meg. A terapeuták és a szervezők is figyeltek arra, hogy ezek a tevékenységek ne a versenyszituációra épüljenek. A játékmesterek, animátorok, ifjúságsegítők, rekreációs szakemberek mellett megannyi önkéntes – köztük a támogató vállalatok munkatársai és újságírók – törekedett arra, hogy ezen a délelőttön a gyermekek teljesítményét azonnal, a helyszínen elismerjék, jutalmazzák, hogy mindezek által igazi sikerélményt élhessenek át.
|
|